Nem valami ellen…hanem valamiért!

Az amerikaiak kövérek, a franciák csak csigát csigával és büdös sajttal, a német még mindig a harmadik birodalomról álmodozik barátaival egy sör mellett, a magyarok erős pistát tüsszentenek, a szlovákok pedig depressziósak.

Ugye milyen könnyű az előítéletekkel, címkékkel dobálózni?

Mi magunk is a tiszteletet, megértést és elfogadást várjuk el mindenkitől, mégis képesek vagyunk ugyanolyan mostohán kezelni az újat, a még ismeretlent.

MUDr. Hunčík Péter interaktív előadása, amely a Színes Szlovákia – Kisebbségek napjának egyik megelőző programja, pont azokat a miérteket kutatja, amelyek az elutasítást eredményezik.

A decemberi hónap folyamán gimnáziumok diákjaival, fiatalokkal klubbhelységben foglalkozott. A beszélgetés során segít rálátni azon oldalaira az éremnek, amelyeket hajlamosak vagyunk figyelembe sem venni. Rámutat, hogy már rég nem megoldás az elzárkózás, hiszen több milliárdan vagyunk itt a Földön. A megoldás, hogy megtanuljunk egymás mellett élni. Békében.

A Minorma polgári társulás egyik projektje, a Színes Szlovákia / Pestré Slovensko – Kisebbségek napja / Deň menšín célja, hogy a kisebbségek kultúráját emancipálják és közelebb hozzák azt az emberekhez, hogy az egyes kisebbségeket pozitívan ítéljék meg, kultúrájukat pedig értékként kezeljék, amely fontos eleme Szlovákia sokszínű társadalmának.

Január 13-án a pozsonyi FUGA klubban kerül megrendezésre a Színes Szlovákia / Pestré Slovensko – Kisebbségek napja / Deň menšín, amely nem megy semmi ellen, hanem sokkal inkább valamiért! Az pedig nem más, mint a világunk tarkasága.

 

Az esemény délutántól fog zajlani, az interaktív előadáson kívül a látogatók számíthatnak slam poetryre három országból, zenére többnyelvűen és kiállításra.

 

Gyere, ünnepeld velünk sokszínűségünket január 13-án!