Véget ért a harmadik Minorma-mentortábor

Július 7-én ért véget a Minorma harmadik mentortábora, amelyet ezúttal a rimakokova melletti Kokova Línia nevű táborhelyen rendeztek meg. A Minorma mentorprogramjának célja, hogy Szlovákiában egyedülálló módon biztosítsa a fiatal, pályaválasztás előtt álló, a művészetek iránt érdeklődő tehetségek szakmai fejlődését.

Idén három csoport nyílt a mentorprogramban: képzőművészet, fotó és kreatív írás. A képzőművészek csoportját Gyenes Gábor vezette, a fotós mentor Kápostáš Matin volt, a kreatív írás csoportját pedig Bőd Titanilla és Szalay Zoltán irányították. Idén tizennyolc diák vett részt a foglalkozásokon. A diákok közé ellátogatott Szászi Zoltán költő és Molnár Norbert, az Új Szó főszerkesztője. Július 6-án este a résztvevő munkáiból kiállítás nyílt a táborban, a kreatív írás csoport tagjai felolvasták új alkotásaikat, és megjelent a Zsa.ku. című tábori újság is. Az utolsó este az ENCORE együttes koncertjvel zárult, amelynek két tagja korábban a Minorma mentortáborának résztvevője volt.

A Minorma célja, hogy a mentorprogram a tábor után is folytatódjon, és az arra érdemes diákok továbbra is megkapják a szükséges segítséget a szervezettől és a mentoroktól.