Mentorprogram – pályázat

 

Pályázati kiírás:
A Minorma Polgári Társulás immár harmadszor idén is meghirdeti Mentorporgamját. A program célja, hogy tehetséges, pályaválasztás előtt álló szlovákiai magyar diákok mentorok segítségével bepillantást nyerjenek különféle művészetek és kreatív tevékenységek világába. A program idén is az eddigi minta alapján zajlik, kisebb módosításokkal.
A diákok egy táborban vehetnek részt július elején a közép-szlovákiai Rimakokován, ahol mentorokkal fognak együtt dolgozni. A mentorok bevezetik őket hivatásuk mesterfogásaiba, és a diákok közösen alkothatnak velük a tábor ideje alatt. A kiválasztott diákok táborozási költségeit (kivéve az útiköltséget) a Minorma állja.
Kik pályázhatnak?
A programba tehetséges szlovákiai magyar középiskolás (2., 3. évfolyam) diákok jelentkezhetnek. A diákok egy témakört jelölhetnek meg, amelyben kimagaslóak, és amelyben a továbbiakban tevékenykedni szeretnének, hiszen a program egyik lényege az is, hogy megfigyelhesük, honnan hová jutottak el a diákok.
Az alábbi témakörökben várjuk a pályázók jelentkezését:
Kreatív írás (szépirodalom, újságírás)
Képzőművészet
Zene
Színjátszás
Tánc
Fotó

A program lefolyása
A beérkezett pályázatokból első lépésként a Minorma kuratóriuma a mentorokkal együttműködve kiválasztja az általuk legtehetségesebbnek ítélt diákokat, pályázati munkáik alapján. Digitálisan, DVD-n, hanghordozókon, de akár nyomtatva, a jelentkezési laphoz csatolva is be lehet küldeni a munkákat. A pályázati mű olyan szövegrészletekből, képekből, felvételekből álljon, amelyek tükrözik a diák tehetségét, stílusát, érdeklődési körét.
A döntést 2015. május végén tudatjuk a jelentkezőkkel, ekkor ismertetjük a tábor programját is.

Meddig lehet jelentkezni?
Jelentkezési határidő 2015. április 30.

A jelentkezésben tüntessék fel a következő adatokat:

Pályázó neve:

Pályázó születési ideje:

Pályázó telefonszáma:

Pályázó e-mail címe:

Pályázó pontos lakcíme:

Pályázó iskolája:

Témakör, melyben a pályázó kimagaslik:

Rövid bemutatkozás (érdeklődési körök, hobbik, kedvtelések és minden amit fontosnak tart tudatni a kuratóriummal):

A csatolt mű/ videó/ kép címe, rövid bemutatása:

 

A kitöltött jelentkezési lapokat elektronikusan a minorma@minorma.sk e-mail címre, vagy postai úton az alábbi címre kérjük beküldeni:

 

Minorma

Baštová 343/5

811 03 Bratislava

Info:

 minorma@minorma.sk,

 julia.ivanics@gmail.com,

 julia@minorma.sk

0948 339 766